Bátran
mondhatjuk, hogy az egész ország maga az érintetlen
természet. Sok olyan hely van, ahova ember még nem
tette a lábát - ez többnyire sziklás, hegyes
domborzatának is köszönhető. Méretéhez képest sok
természeti kinccsel, egyedi, máshol nem látható
különlegességekkel rendelkezik. Ilyen például a
Kotori öböl, a nemzeti parkok, a Skadari tó, a mély
kanyonok és szurdokok, a tengerből merőlegesen
kiemelkedő hegyóriások, vagy azok a kis
barlangocskák, amelyet a tenger vájta a sziklafalba,
és csak vízi úton közelíthetőek meg - mint például a
Kék Barlang.
Az ország
mindenki számára tartogat valamit. Az extrém
sportokat kedvelők itt kiélhetik sziklamászási
szenvedélyüket, raftingolhatnak a sebes sodrású Tara
folyón, vagy siklóernyőzhetnek egy magas hegy
csúcsáról. Akik kevésbé adrenalin-függőek,
kirándulásokat szervezhetnek akár a nemzeti
parkokba, akár a partszakasz bármely részére -
mindenhol produkált valami olyasmit a természet,
amit máshol nem nagyon lehet látni. A búvárkodást
kedvelők számára is tökéletes hely, a sziklás,
kavicsos part és meder miatt a víz tiszta és mélyre
le lehet látni, fel lehet fedezni azt a több ezer
állat és növényfajt, ami a tenger mélyén éli
mindennapjait. Mindez a csoda a természeti erők
kombinációinak több ezer év alatt kialakított
eredménye.
Talán az
érintetlensége, különleges természeti adottságai, a
magas hegyek és a kék tenger mesés találkozása fogta
meg az egyik újabb James Bond film, a Casino Royal
stábját is, hogy a film bizonyos jeleneteit
Montenegróban forgatták le.
Kotori öböl
Az öböl
igazi különlegesség, Európa legdélebbi, mediterrán
fjordja. A tengerből "kinövő" meredek, magas hegyek
teljesen
körbezárják az öbölt, természetes védelmet nyújtva
ez által neki. Az oda látogató akár vízen, akár
szárazföldön közelíti meg az öblöt, egyaránt
varázslatos képet fog látni. A nyílt vízről az
öbölbe érve azt lehet csak észre venni, hogy a
végtele tenger hirtelen eltűnik, és minden oldalról
a feje fölé tornyosuló hegyóriások veszik körül az
embert. A hegyek magassága 500-1750 m között mozog.
Ezek közül a leghatalmasabb a Kotor városa felett
emelkedő 1749 m magas Lovćen.
A
Kotori-öböl a tenger felől az Ostra- és a
Mirista-fokok között nyílik. Bejáratát a kis Mamula
sziget védi. A rajta lévő erődöt még a velenceiek
kezdték építeni. A szigeten, valamint a két parton
álló 3 erődből álló rendszert magyar katonák
fejezték be, amit annak idején a monarchia
legdélebbi hadiflottájának
védelmére építettek. A Dobrec-foknál nyílik a
Topolai öböl, északi partján találjuk a hegyek által
védett, enyhe klímájú Hercegnovi és a nála kisebb
Zelenika fürdőhelyet.
Behatolva lépésről-lépésre szűkül az öböl,
fokozatosan bontakoztatva ki Dél-Európa e legszebb
fjordjának zord szépségeit. A szerteágazó óriási
öböl legmélyébe jutva Perast ősi városa előtt két
apró sziget tárul az ember szeme elé. Egyiken áll a
mesebeli Our lady on the rock
templom.
Szárazföldön az a magisztrális út vezet az öböl
körül, ami a volt Jugoszláviában végigment a
tengerpart egész hosszúságában, és egészen az Adria
legészakibb részéről a legdélebbi városig, Ulcinjig
vezette az arra járókat. A Kotori öbölnél - mint
majdnem mindenhol az országban - szerpentines,
kanyargós úton lehet végigélvezni az öbölt megkerülő
útszakaszt, miközben több száz méteres magasságból
tekinthetünk le a fjordra. Jól kiépített út megy
egészen
1650
méteres magasságig - 25 hajtű kanyarral tarkítva. "Fentről
olyan a kilátás, mintha repülne az ember: teljesen
valószerűtlen az élmény, ahogy másfél kilométer
magasról letekintve előtted ragyog az öböl, a
városok, a tenger. Ez adja ennek a kis országnak a
páratlan vonzerejét: a hegyek és a víz egyszer csak
összeérnek és ahol találkoznak, csodálatos kis
városok épültek." -
Vecsei Gábor: Budva -
Jaz - Montenegró Aki Horvátország felől
közelít, de ki szeretné hagyni a kanyargós
szerpentineket (bár a látvány miatt megéri az a pár
többlet-kilométer), annak rendelkezésére áll a
menetrend szerinti trajekt (kompjárat), ami az öböl
egyik feléről a másikra viszi át az autósokat.
Tengeri képződmények
Ahogy a
Kotori öböltől délre haladunk, megszámlálhatatlan
egzotikus formájú sziklaszirt, több szigetecske és
fok található. A rengeteg látnivaló és város közül
egy kis szigetecskét, Sveti Stefan szigetét,
valamint a Kék Barlangot emelném ki. (Mivel a
megannyi látnivaló felsorolása egy teljesen
különálló honlapot is kitöltene és nem is ez az
elsődleges cél, ezért csak néhány érdekességet
említenék itt. Részletes élménybeszámolókról,
illetve montenegrói útikalauzokról további segítő
linkeket a
Tanácsokmenüpont alatt találhat.)
Sveti
Stefan
Bár a
tengeri képződmények között kerül említésre Sveti
Stefan, mégsem csak a természet formálta mai
kinézetére: elemi erők és emberi kéz tökéletes
arányú összhangja komponálta meg ezt a kis
ékszerdoboznyi szigetet.
Milocer
városkája mellett, Budvától 10 km-re, mint egy
mesefilm kacsalábon forgó kastélya, kis halászházak
borította sziget - Sveti Stefan körvonalai törnek át
az ősrégi olajfaerdő zöldjén.
Sveti
Stefan tíz évvel ezelőtt még kis halásztelepülés
volt, melynek lakói lassan elszéledtek. E kihalt
faluból kelt életre Montenegró (és a volt
Jugoszlávia) és a tengerpart legművészibben
megkomponált luxus-nyaralóvárosa. Az egykori kis
halászházak fényűző lakosztályokká alakultak át.
Kovácsoltvas delfin, rák stb. cégérek jelölik az
utcácskákat. Kaktuszok, pálmák, rozmaring szegélyezi
a virágoskertté, parkká átalakított tenyérnyi
földdarabokat. Bár, kávéház, éjjeli mulatóhely,
minden van e luxus szigeten, amelynek tenger fölé
nyúló merész betonteraszáról a hatalmas, szürke
hegykoszorú tövében a csillogó tenger végtelenje
tárul. Még templom is akad a kis sziget csúcsán,
bizánci hangulatú, miniatűr kápolnácska. Csengő kis
harangja azonban ma már nem cserzett bőrű
halászokat, aggódó hitveseket hív esti áhítatra,
szomorú temetésre
vagy
rózsaszín esküvőre, hanem szikár milliomosok, fáradt
üzletemberek pihennek, unatkoznak" e madárdalos,
virágpompás álomszigeten.
A
szárazföldről, a fürdőzők tarka ernyőgombáitól vidám
partról keskeny gát vezet az öreg ágyúkkal megrakott
főkapuig. Itt belépőjegyet kell váltania a
látogatónak, még akkor is, ha csupán egy-két óráig
óhajtja élvezni a sziget nyújtotta nagyszerű
látnivalókat.
Kék
Barlang
A
Kék Barlang egy olyan, a tenger által a sziklába
vájt üreg, ami csak tengeri úton közelíthető meg.
Igazi attrakció a turisták számára. Herceg Novitól
nem messze található, közelében a anjić
kirándulóhely fekszik. A Zlatna Luka szurdok
valamint a Mokra Gora
fok
zárja közre e csodás képződményt. Két bejárata van:
egy szélesebb és viszonylag alacasony, valamint egy
szűk, de magas bejárat. Nyáron turistahajók tucatjai
indulnak a barlanghoz, vagy ejtik útjukba egy
hosszabb túra során. A barlang olyan tágas, hogy
egyszerre akár több kishajó is elfér benne.
Általában a szélesebb bejárat felől közelítenek a
hajók, viharos idő esetén azonban nem mennek be a
barlangba a nagyobb hullámok miatt.
És hogy
miért is attrakció: a beszűrődő napfény a sziklák
belső felületéről úgy világítja meg a barlangban
lévő tengervizet, hogy az szinte kéken fluoreszkál.
Egy helyi legenda úgy tartja, hogy, ha valaki
mezteleül megfürdik a Kék Barlang vizében, 10 évet
megfiatalodik.
Az erre közlekedő turistahajók programjában
kihagyhatatlan elem a barlangban való fürdőzés.
A víz
mélysége 3-5 méter, és a tenger kristály tiszta. A
barlang magassága 9 méter. (A kép forrás: montenegro-info.hu)
Nemzeti Parkok
Montenegró
kiemelt büszkeségei nemzeti parkjai. Az országban 4
nemzeti park található, amelyek közül több is a Világörökség része. Tudósok
százai jártak Montenegróban, hogy tanulmányozzák az
érintetlen kis ország különleges, egyedi flóráját és
faunáját.
Durmitor
Nemzeti Park
Durmitor hegyei Montenegró
északi részén húzódnak, a határhoz közel. Ezen a
tájon nem ritka még nyár elején is a havas
hegycsúcsok látványa! Itt
található egész Montenegró legmagasabb csúcsa a
Bobotov Kuk (2522 m), amelyen kívül még hat 2000
méter feletti csúcs található itt. A hegység sok
karsztjelenséget rejt, mivel mészkőből épül fel,
Bosznia és Horvátország egész adriai partvidékéhez hasonlóan. Az elterülő
tavak és magas sziklák felejthetetlen látványt
nyújtanak. A hegyi kis falu, abljak mellett van a
híres sötét vizű Nagy és Kis Crno Jezero (Fekete tó), amely egy
jég által kialakított tenger szem a
Dinári-hegységben. A jég által kivájt úgynevezett
cirkuszvölgyben érdemes meglátogatni a Ledena Pećina
nevű jégbarlangot. A tó fürdési, horgászási és
csónakázási lehetőségeket nyújt. A hegyekbe nagyon
sok túraút vezet abljakból. A környéken kis
pásztorfalvak bújnak meg a hegyek sűrűjében.
A hegységnek szépségén kívül történelmi jelentősége
is van: 19421943 során itt bujdostak a
jugoszláv partizánok és Josip Broz Tito.
A
vidéket a Tara, a Draga és a Suica
folyók völgyi szabdalják, melyek közül az egyik
leglátványosabb a Tara folyó 1300 méter mély szurdokvölgye, amely
Európa második legmélyebb völgye. A folyóvölgyekben
itt-ott kolostorok bújnak meg, egyik közülük a
Morača-kolostor. Távol a világ zajától a XIII.
század közepe óta élnek itt szerzetesek.
Az
UNESCO 1980-ban a Durmitor Nemzeti Parkot természeti
világörökségnek nyilvánította.
Lovćen
Nemzeti Park
A Lovćen
Nemzeti Park Cetinje és Kotor között, Pogoricától
délnyugatra található. Durva hasonlattal élve, ami a
görögöknek az Olympus, az a montenegróiaknak a Lovćen.
A legenda szerint az
istenek
találkozó helye volt a Lovćen
hegy, amely 1749 méter magasra emelkedik. A
hegyvidék zömmel kitűnően karsztosodó triász-jura
mészkövekből épül fel. A karsztvidéket részben a
kopár ördögszántásos terület jellemzi, melyet
többnyire karsztbokor-erdős növényzet tagol. A
hegyvonulat a tengeri mediterrán és a kontinentális
éghajlat találkozásán húzódik.
Állítólag tiszta időben a hegy tetejéről nem csak a
hegyek és a tenger látható csodálatosan, hanem
egészen Olaszországig el lehet látni!
Lovćen
azonban nem csak a természeti szépsége és
különlegessége miatt fontos a montenegróiak számára.
Történelmi
értékeket hordoz. Kotortól csodálatos, és
egyben lélegzetelállító szerpentinek vezetnek
Njegoig, a festői szépségű kis hegyi falucskáig.
Itt született
II. Petar Petrović Njego,
a legnagyobb montenegrói fejedelem és költő. A hegy
csúcsán az ő mauzóleuma található.
A
montenegróiak számára a Lovćen, hazafias érzelmeket
vált ki. Sok költő, író, utazó írt a Lovćen
szépségéről, nagyságáról és jelentőségéről, mely
ottjártukkor lenyűgözte őket.
Aki erre
jár, annak érdemes még felkeresni a közelben
található Cetinje Apátságot is.
Skadari
Nemzeti Park
Európa legnagyobb madárrezervátuma lelhető fel a
Skadari tó körül. A tó, amely a legnagyobb tó és az
egyik legnagyobb édesvízi mocsár a Balkánon átnyúlik
Albániába is - a tó 2/3-a Montenegróé, 1/3-a
Albániáé. További különlegessége, hogy az utolsó
természetes élőhelye a pelikánoknak Európában.
Madárrezervátuma miatt bekerült 1996-ban a Világ
mocsarainak listájára, ami hatalmas elismerés. Bár
Montenegró más nemzeti parkjaiban is jelentős a
madárfajok száma, a Skadari tó minden túltesz: 270
madárfajának nagy része védett. Az állatvilág vízi
képviselői között 40 halfaj képviselteti magát.
Érdekes, hogy a tóban tengeri halfajok is élnek.
A tó némely része a tengerszint alatt fekszenek.
Ezekből a "szemeknek" elnevezett részekből kb. 30
db. van a parkban, legmélyebb a Radus, 60 m-es
mélységben. A tó átlagos mélysége 6 méter,
kiterjedése a vízállástól függően 370-530 km2
- tökéletes hely a vitorlázás és a vízi
sportok szerelmeseinek.
A tavon számos sziget található, amely mind
természeti adottságai, mind történelmi hagyatékai
miatt érdekesek lehetnek az arra barangoló
kirándulóknak. (Forrás: montenegro-info)
Vrajina sziget:
Festői
szépségű halász falu. Itt található a Sveti Nikola
monostor, melyet Nikola atya épített saját kezűleg.
Nikola király leányainak a kedvenc nyaralóhelye
volt. Az épületet sajnos mára lerombolták.
Grmozur
sziget
A
szigetet "Montenegrói Alkatraz"-nak is hívják. Itt
találhatóak a maradványai a régi török erődnek. Nikola
király ide záratta be a politikai foglyokat,
de kizárólag csak azokat, akik nem tudtak úszni.
Starčev
sziget
Starčev
szigeten egy rekonstruált templom található a XIV.
századból, és egy temető ahová az első ciril betűs
könyv atyját temették, a podgoricai Vukovićot.
Galambok
szigete
Ez a
sziget a legnagyobb költőhelye az ezüst színű galamboknak Montenegróban.
Erről kapta nevét is - Galambok
szigete. Kuriózumnak számít, hogy tengeri
madarak is költenek a szigeten. A madarakat
legjobban csónakból figyelhetjük meg. A fészkek, a
madarak és a tojások is védettek.
Sirályok
szigete
Negyed
óra hajózásra délnyugat irányban a Galambok szigetétől megérkezünk a
Sirályok szigetére. A sziget úgy
ismert, mint Omerova Gorica. A madarak, mintegy 40 család szürke madár
a babérlevél fák közé
fészkelt. A hetvenes években az egyik legnagyobb költőhelynek
számított. Az utóbbi években csatlakoztak hozzájuk
fehér sirályok is. A madarak és a tojások is
védettek.
A
szigetek körbejárását legjobb ha a Murići strandon
fejezzük be. Ez az egyetlen homokos strand a tó
körül, melynek szépsége vetekszik a leszebb adriai
strandokéval! A strandon van étterem, bérelhetünk
csónakot is. Ha nem szeretjük a hosszú hajóutat,
megközelíthetjük a szárazföld felől is.
A park
területén található továbbá Rijeka
Crnojevića. A falu egy kicsi festői halász falu, mely a
középkorban fontos kereskedelmi központ volt. A
montenegrói fejedelmek itt pihentek a kellemes klíma
miatt. Itt nyomtatták az első ciril betűs könyvet. A
Balkán háborúk előtt a térségben rengeteg
manufaktúra, kézműves műhely üzemelt. Itt nyitották
az első gyógyszertárat Montenegróban és az első
fegyvergyártó üzemet is. A "Marica" üzemben pedig
különleges
ékszereket készítettek halcsontból!
Biogradska
Gorai Nemzeti Park
A park a Tara és a Lim folyók között helyezkedik el,
területe 5400 hektár. A Biogradska Gorai Nemzeti
Parkban található Európa utolsó három megmaradt
őserdejének egyike. A park 80%-át az erdő teszi ki.
A számtalan itt élő növényfaj közül 86 féle fa és
220 különféle növényfajt fedezhet fel az ide
látogató. A fák többsége idősebb 500 évesnél,
magasságuk eléri a 40-50 métert is. Az erdőben 26
növényi ökoszisztéma él együtt.
Az őserdő állatfajokban is legalább olyan gazdag,
mint növényekben: őzet, rókát, farkast, medvét,
vidrát, vaddisznót és nyulat is megfigyelhet a
kitartó és szemfüles látogató, de rajuk kívül él még
itt 150 madárfaj és 350 rovarfaj is. Igazi
paradicsom az állat- és növényvilág kutatói számára.
A Biogradska Gorai park egzotikus formáit hosszú
évek során gleccsermozgások alakították meredek
szurdokokat, folyóvölgyeket és hegycsúcsokat hozva
létre. A park közepén található a Biogradi tó 1094
méteres magasságban.
A park tökéletes célpont a kirándulásra. Miközben az
őserdő tiszta levegőjét szívja a túrázó, csodálhatja
a természet alkotta sziklákat, vízeséseket, a
szerencsésebbek rajtakaphatják az állatokat
mindennapi tevékenységük közben. Aki pedig az extrém
sportok híve, az sziklát mászhat, vagy a Tara folyó
kanyonjában raftingolhat a vad vízen.